Nemzetközi műhelybeszélgetést szervezett a Nemzetgazdasági Minisztérium a felelős üzleti magatartás (RBC) ösztönzésének jó gyakorlatairól június 20-án lengyel, észt, cseh, OECD és hazai szakértők részvételével. Takács Júlia a CSR Hungary ügyvezető igazgatója, a CSR Hungary Díj alapítója, az EMVFE elnöke is a meghívott szakértők között volt.

A műhelybeszélgetés része az OECD csatlakozásunk 20 éves évfordulója alkalmából megvalósuló rendezvénysorozatnak. S a magyar szakértők kerekasztalának meghívott résztvevője volt Takács Júlia az EMVFE elnöke, a CSR Hungary ügyvezető igazgatója.

A kerekasztal a magyar CSR Akcióterv megújítására is reflektált. Érdemes néhány gondolatot kiemelni, amire felhívta a figyelmet az EMVFE elnöke. Kiegészítve azokkal a passzusokkal, melyeket már korábbi írásaiban, előadásaiban is hangsúlyozott.

Katt ide a CSR Blogjához, ahol a részletek olvashatóak!